ÁSZF

 

Általános Szerződési Feltételek

 

 

1 FOGALMAK

 

Termék: a gyártója által előállított kereskedelmi termék, számítástechnikai hardver, szolgáltatás vagy szoftverlicenc, az adott gyártó által fejlesztett szoftver használati joga.

Disztribútor: a forgalmazott termékek gyártójával közvetlen kapcsolatban álló, a gyártó hazai képviseletét ellátó cég.

Viszonteladó: a termékek értékesítésében részt vevő partner, aki Disztribútortól vásárol, és Végfelhasználó számára értékesíti a termékeket vagy azok szoftverhasználati jogát (licencét). Felek: Viszonteladó és Végfelhasználó együttesen.

Végfelhasználó: az értékesített Terméket felhasználó ügyfél, aki a Terméket a Viszonteladótól vásárolja.

2 A SZERZŐDÉS HATÁLYA

 

A szerződés minden olyan Felek közötti együttműködésre és tevékenységre érvényes, amely szabályozására Felek nem kötnek különálló, írásbeli szerződést. Külön szerződéskötés esetén is jelen ÁSZF minden olyan kérdésben hatályos, amelyről Felek külön nem állapodnak meg másképpen.

3 AZ ÉRTÉKESÍTÉS FOLYAMATA

 

A mindenkori termékek értékesítési folyamata az alábbiak szerint történik:

  1. Az értékesítési folyamat elején Végfelhasználó árajánlatot kér Viszonteladótól
  2. Végfelhasználó Viszonteladó érvényes árajánlata szerint megrendelést küld
  3. Viszonteladó a megrendelést visszaigazolja
  4. Viszonteladó jogosult előlegszámlát kiállítani a teljesítés előtt
  5. Viszonteladó az érvényes és megrendelt árajánlat szerint teljesít

4 ÁRAJÁNLAT

 

4.1 AZ ÁRAJÁNLATKÉRÉS MÓDJA

Végfelhasználó egy adott Termék megvásárlásához Viszonteladótól kér árajánlatot. Az árajánlatkérés történhet telefonon, emailben, illetve Viszonteladó honlapjain található árajánlatkérő űrlapok használatával egyaránt.

4.2 AZ ÁRAJÁNLATKÉRÉS TARTALMA

Az árajánlatkérés minden esetben tartalmazza:

  1. Végfelhasználó nevét
  2. Végfelhasználó székhelyét (magánszemély esetében állandó lakcímét)
  3. Az egyértelmű árajánlat elkészítéséhez szükséges minden további jellemzőt (például számítógépek darabszáma, felhasználószám, stb.)

4.3 AZ ÁRAJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSE

Viszonteladó Végfelhasználó árajánlatkérését követően három munkanapon belül elkészíti és elküldi árajánlatát. Minden árajánlat egyértelműen tartalmazza:

  1. A Termékek végfelhasználói árait
  2. Az érvényesség lejáratának dátumát

Viszonteladó által adott összes árajánlat írásban (tipikusan emailben) történik. Telefonon, vagy szóban adott árajánlatok, így említett árak nem tekinthetők hivatalos és érvényes árajánlatnak.

Az árajánlat minden esetben nettó, vagyis ÁFA nélkül értendő árakat tartalmaz, akkor is, ha ez sajtóhiba vagy hiányosság miatt nem kerül egyértelműen megnevezésre.

5 MEGRENDELÉS

 

5.1 A MEGRENDELÉS MÓDJA

Végfelhasználó minden árajánlatot jogosult megrendeli az árajánlat érvényességi ideje alatt, vagyis a megjelölt lejárati dátumon belül. A megrendelés történhet emailben, postai úton vagy bármilyen Viszonteladó által biztosított online felületen keresztül. Megrendelés nem történhet árajánlat nélkül.

5.2 A MEGRENDELÉS TARTALMA

Végfelhasználó által átadott megrendelés minden esetben tartalmazza:

  1. Végfelhasználó nevét és székhelyét
  2. Végfelhasználó technikai kapcsolattartóját: név, email cím és telefonszám adatokkal
  3. Kiszállítás pontos módját és részleteit (fizikai termék megrendelése esetén)

A Termék nem értékesíthető más ügyfélnek, vagyis a megrendelés során megadott Végfelhasználó nem térhet el a megrendelni kívánt árajánlat során megnevezett Végfelhasználótól.

5.3 A MEGRENDELÉS VISSZAIGAZOLÁSA

A megrendelés elfogadásáról Viszonteladó a megrendeléstől számított három munkanapon belül, minden esetben írásban küld visszaigazolást. A telefonon vagy szóban visszaigazolt megrendelés nem tekinthető érvényesnek és kötelező jellegűnek.

5.4 A MEGRENDELÉS FIZETÉSE

Viszonteladó a megrendelés teljes vagy részleges ellenértékéről jogosult előlegszámlát kiállítani Végfelhasználó számára.

Amennyibe előlegszámla kiállításra került, a megrendelés teljesítése csak az előlegszámla maradéktalan pénzügyi teljesítését követően kezdődik meg.

5.5 A MEGRENDELÉS TELJESÍTÉSE

Végfelhasználó a megrendelést három munkanapon belül teljesíti, és a terméket szállítja vagy írásban (emailben)

 

eljuttatja Végfelhasználó részére.

Amennyiben a fizikai termék esetén Végfelhasználó nem kért kiszállítást, akkor a termék Disztribútor raktárában való elérhetősége minősül teljesítésnek.

5.6 A MEGRENDELÉS VISSZAUTASÍTÁSA

Viszonteladó a teljesítéstől bármikor, a visszaigazolás után is elállhat, ha tőle független vagy előre nem látható okból, például a gyártó által a megrendeléssel kapcsolatban jelzett probléma miatt a megrendelés nem teljesíthető.

Viszonteladó a megrendelés teljesítését visszautasíthatja akkor is, ha Végfelhasználó korábbi, Viszonteladó felé fennálló számláinak fizetésével késedelembe esett.

5.7 A MEGRENDELÉS LEMONDÁSA

Végfelhasználó megrendelését a visszaigazolás megérkezéséig lemondhatja. Viszonteladó visszaigazolását követően a megrendelés nem mondható le.

6 TOVÁBBI RENDELKEZÉSEK

 

6.1 SZERZŐDÉSES VISZONY LÉTREJÖTTE

Jelen szerződés minden olyan üzletkötésre és tevékenységre kiterjed, amikor Végfelhasználó a Viszonteladóval üzleti kapcsolatba lép.

A szerződéses viszony minden esetben létrejön az alábbi események során:

a) Minden árajánlatkérés elküldésekor

b) Minden megrendelés feladásakor

6.2 SZERZŐDÉSES VISZONY MEGSZŰNÉSE

A Felek közötti üzleti kapcsolat 30 napos előzetes értesítést követően külön indoklás nélkül is megszüntethető.

6.3 ADATKEZELÉS

Végfelhasználó a kereskedelmi kapcsolat fenntartásához szükséges adatok kezelésére felhatalmazza Viszonteladót, és hozzájárul mindennemű, Felek közös érdekeit szolgáló marketing célú kommunikáció fogadásához.

6.4 TITOKTARTÁS

Felek minden olyan, együttműködésük során egymás tudomására hozott információt kötelesek üzleti titokként kezelni, amely nem köztudomású vagy nem érhető el hivatalos, nyilvános forrásból. Ilyen titkos információnak minősül kifejezetten a Termékek árazásával, működésével, konkurenciával való viszonyával és értékesítésével kapcsolatos tudnivalók. Felek munkatársaik és alvállalkozóik titoktartással kapcsolatos magatartásáért, mint sajátjukért tartoznak felelősséggel.

6.5 JELEN ÁSZF ELÉRHETŐSÉGE

Jelen Általános Szerződési Feltételek legújabb és mindenkor aktuális változata Viszonteladó honlapján, az eutuzfal.hu vagy gravicom.pe.hu honlapokon érhető el, valamint Viszonteladó székhelyén személyesen megtekinthető.

 

Utolsó módosítás: 2017.03.01.

 

ÁSZF letöltése